A Magyar Politikatudomány Társaság Elnöksége és a Bibó István Alapítvány Kuratóriuma a 2007-es év Bibó István díját Szabó Máténak ítélte. Mielőtt a díjat az Elnökség és a Kuratóriuma nevében átadom, szeretném röviden méltatni a díjazott munkásságát.
Az 1980-as évek közepén Szabó Máté kétféle munkával robbant be a kialakulóban lévő hazai politikatudományba. Egyrészt a Paczolay Péterrel közösen írt „A politikaelmélet rövid története” c. könyvvel (1984), amely azóta is használatos tankönyvvé vált, másrészt a nyugat-európai zöld mozgalmakról írt munkáival, az 1984-85 körül megjelent „A forró ősz” és a „Zöldek, alternatívok, környezetvédők” c. könyvekkel. Az utóbbi terület határozta meg Szabó Máté későbbi tudományos munkásságát, egészen napjainkig. Tanulmányokból, majd később könyvekből és kötetekből is tucatnyi született ebben a témakörben, pontosabban egy fokozatosan a társadalmi mozgalmak, tiltakozások, civil társadalom témakörére kibővülő kutatási területen. Szabó Máté e terület első számú hazai kutatója, szakértője. 1988-ban a Szociológiai Társaságtól elnyeri az Erdei Ferenc díjat, 2000-ben a belügyminisztertől belügyi tudományos munkáért járó emlékplakettet. Ez az a munkásság, amelynek ombudsman-i jelölését és megválasztását is köszönheti. Noha ez a tisztség jogi képzettségéhez is kötődik, talán nem tévedek, ha úgy vélem, hogy ez elsősorban mégis politikatudományi munkásságának elismerése.
Szabó Máté, noha a még inkább a hazai politológusok középnemzedékéhez tartozik, a magyar politikatudomány alapítói közé tartozik egyben. Már az 1980-as évek közepétől aktív tagja a hazai és emellett először a német, majd a szélesebb nemzetközi politikai szociológiai és politikatudományi közéletnek. Az 1990-es években a magyar politikatudomány professzionalizálódásában nagy szerepet játszó Politikatudományi Szemle szerkesztője, és két cikluson keresztül Társaságunk főtitkára. Az ezredfordulótól az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetének az igazgató. Egy sor hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja. Azon hazai politikatudósok közé tartozik, akik a nemzetközi tudományos közélet aktív tagjai: különösen a német nyelvterületen illetve az ECPR-ban tevékenykedik. Szinte az összes fontos európai kutatóhelyen dolgozott, és ahol járt, előadásokat tartott. Nemzetközi publikációs tevékenysége egyedülállóan széles, aligha akad sok párja a hazai politológusok körében.
Kiterjedt publikációs tevékenysége mellett folyóirat és kötet-szerkesztői tevékenységet is folytatott és folytat. Ezek közül hadd emeljem ki azt, hogy Szabó Máté a doktori képzésben részt vevő hallgatókkal – őket a kutatómunkába bevonva - több kötetet publikált, ami szép, irigylésre méltó példája a kutató és oktató munka, s egyben a tudományos utánpótlás nevelés szintézisének.
A magam és a Társaság Elnöksége, valamint a Bibó István Alapítvány Kuratóriuma nevében gratulálok a díjhoz.
Kedves Máté, kérlek, fáradj ki és vedd át a díjat!
Körösényi András
Az MPTT elnöke
Budapest, 2007 november 23. |